Módosult az ESG törvény – elfogadták a módosításra vonatkozó javaslatcsomagot

2025.06.17-én az Országgyűlés elfogadta az egy hónappal ezelőtt benyújtott, ESG törvény módosítására vonatkozó javaslatcsomagot. A megszavazott módosítások egyrészt a hazai felkészülés racionalizálását, másrészt az európai szabályozási környezetben tapasztalható változásokra való reagálást is jelentik.

Ahogy azt májusi blog blogbejegyzésünkben (Merre tovább, ESG törvény?) is részleteztük, több területet érintően kerülnek bevezetésre módosítások. A változtatások többek között a kötelezetti kör szűkítését, a korábbi adminisztrációs terhek csökkentését és az ESG szemléletű vállalati működés gyakorlati megerősödését szolgálják.

A módosítások a kihirdetését követő napon lépnek majd hatályba.

A főbb változásokat az alábbiakban foglaljuk össze.

ESG törvény hatálya

A 2025-ös üzleti évtől kezdődően szűkül a korábban érintett nagyvállalatok köre (ún. második hullámba tartozó kötelezettek).

Kötelezettek azok a vállalkozások maradnak, melyekre az alábbi feltételek együttesen teljesülnek, az adott üzleti évet megelőző két üzleti évben:

  • a törvény sz. mellékletében felsorolt főtevékenységgel rendelkeznek (többek között egyes gyártótevékenységek, a villamosenergia- és gázellátás, a kis- és nagykereskedelem, a szárazföldi, vízi, és légi szállítás, a távközlés, az IT szolgáltatás, illetve a pénzügyi, biztosítási szektor egyes szolgáltatásai),
  • az éves nettó árbevétel meghaladja a 90 000 millió forintot,
  • a foglalkoztatotti létszám 500 fő felett

A 2024-ben kezdődő üzleti évtől ESG beszámoló készítésére kötelezettek köre változatlan marad.

Továbbá kikerülnek a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülő kis- és középvállalkozások (ezáltal a kkv-k közvetlen módon nem lesznek kötelezettek.)

Mikro-, kis- és középvállalkozások

ESG adatszolgáltatásra – pl. beszállítói kockázatértékelés keretében – 2027.06.30-ig mikro- és kisvállalkozások nem kötelezhetőek, valamint a középvállalkozások sem vállalhatnak ezirányú kötelezettséget sem írásos nyilatkozat, sem szerződés formájában. Az ESG kérdőíven keresztüli adatszolgáltatás a későbbiekben kiváltható lesz állami ESG minősítő értékelésével.

Beszállítók szankcionálása

A korábbiaktól eltérően, már nem kötelezik a vállalkozásokat a közvetlen szállítónál fellépő káros hatás fokozott kockázata esetén az adott tevékenységre vonatkozó üzleti kapcsolat megszüntetésére, hanem 30 napos szüneteltetést várnak el a kockázat minimalizálása érdekében.

ESG beszámoló

A 2024-es üzleti évre vonatkozó ESG beszámoló tekintetében audit lefolytatása nem szükséges a 2025-ös évben. ESG beszámolót, tanúsítványt, társadalmi felelősségvállalási stratégiát a 2024-2026-os üzleti évek tekintetében nem kötelező benyújtani a Hatóság részére, illetve nyilvánosan közzétenni sem. Pontosításra kerül továbbá az ESG tanúsítvány fogalma, mely az ESG beszámolóra vonatkozó magyar nyelvű bizonyossági véleményt jelenti.

ESG közreműködők

Módosulnak az ESG tanúsítókra vonatkozó szabályok, a Kormányhoz kerül a szabályozásuk. Az állami ESG minősítő részére hozzáférést biztosítanak a Menedzsmentplatform adataihoz, és minősítése figyelembe vehető a közbeszerzéseknél.

Már a tevékenység végzésére irányuló szolgáltatás felkínálása is jogosulatlan közreműködői tevékenységnek fog minősülni akkreditáció hiányában.

 

A változtatások teljeskörű megismerése érdekében javasoljuk a módosított jogszabály részletes áttekintését. Igény esetén pedig állunk partnereink szíves rendelkezésére az aktuális kötelezettségek azonosítása terén.

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük